Ugrás a cikkre

Véget értek a tél előtti nagyfelületű burkolat javítási munkák az MKIF Zrt. által fenntartott gyorsforgalmi utakon

Országszerte 125 helyszínen végzett nagyfelületű burkolat javítást az elmúlt hetekben a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Tizenegy település: Bicske, Komárom, Kál, Gödöllő, Martonvásár, Balatonvilágos, Lébény, Emőd, Hajdúböszörmény, Fonyód és Péteri közelében, a téli időszak előtt, a legrosszabb állapotban lévő burkolatok felső, úgynevezett „kopórétegét” cserélte az MKIF Zrt., 130 ezer négyzetméteren. Ahol erre szükség volt, a kopóréteg alatti, átlagosan 7 cm vastag kötőréteget is.

Az őszi munkálatokat azért kellett gyorsan elvégezni, hogy ezzel megakadályozzuk a télies időjárás, vagyis a fagyás-olvadás okozta hirtelen burkolatállapot-romlást. A burkolatcserével érintett részeken, 1500 négyzetméteren, a felmart útburkolati jeleket is újra festettük. 

Emellett, az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Tatabánya közelében (a 60-as km-szelvényben), ahol a pálya dőlése ezt indokolta, majdnem 2000 négyzetméteren, úgynevezett rovátkolást (groovingot) is végeztünk. Ennek során, 8 mm mélységű vágásokat martunk az úton kereszt irányba, ezzel megkönnyítve a csapadékvíz gyorsabb lefolyását. Az M1-es sztráda említett szakaszán olyanok a domborzati viszonyok, amelyek miatt az eső csak lassan tud a pályáról lefolyni. Ilyenkor egy vízréteg, vagyis „vízfilm” alakulhat ki, amelyre, ha valaki a megengedettnél nagyobb sebességgel vagy nem megfelelő profilmélységű gumival érkezik, az autó felúszhat, irányíthatatlanná válhat. Ez a jelenség az „aquaplaning”. 

A grooving, vagy rovátkolás lehetővé teszi, hogy a „vízfilmre” érkező gumiabroncs alól, ezekben a speciális hézagokban a víz gyorsan elfolyjon – így megakadályozva a felúszást és a baleset kialakulását.

A munkák során 125 alkalommal végeztünk forgalomkorlátozást, naponta átlagosan 2-4 helyszínen.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. számára a közlekedők biztonsága és a forgalom zavartalansága az első. Ezért döntöttünk úgy, hogy a legkritikusabb, gyors beavatkozást igénylő szakaszokat, a lehető leggyorsabban, még idén rendbe tesszük. 

Az MKIF Zrt. szeptember elsején vette át 1237 km hazai gyorsforgalmi út üzemeltetési, fenntartási feladatait. Az M1-es, M3-as, M4-es, M7-es, M30-as és M35-ös autópályát érintő gyors, őszi burkolat javításokkal és a téli felkészüléssel együtt, igyekeztünk mindent megtenni, hogy az utazás és a közlekedés a téli időszakban is zökkenőmentes és a lehető legbiztonságosabb legyen. 

A közlekedők türelmét és megértését ezúton is köszönjük!

Vezessenek óvatosan!

#mkif #azorszagutja

Az M1-es és M0-ás csomópontjában dolgoznak kollégáink a hétvégén

Az útjavítási munkálatok következő fázisaként az M1-es autópálya és az M0-ás autóút csomópontjában dolgoznak kollegáink 2022.10.13-án csütörtök délelőttől, várhatóan 2022.10.18-án kedd estig.

Ebben az időben az 1. számú főút felől nem lehet majd felhajtani az M1 autópályára Győr felé.

Az erre közlekedők a Sasfészek-tó pihenőhelynél lévő csomópontban tudnak az M1 autópályára felhajtani Győr irányába. A terelőutat sárga alapszínű táblákkal jelezzük!

Ekkora munkavégzés mellett elkerülhetetlen dugók, torlódások kialakulása, ezért kérjük, indulás előtt mindenki tájékozódjon az aktuális lezárásokról.

Az ÚTINFORM segítségével folyamatosan tájékoztatjuk Önöket az aktuális terelésekről, lezárásokról.

E hét hétfőn, október 10-től kezdődtek javítási munkálatok az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályák különböző szakaszain. ennek keretében 127 ezer négyzetméter  felületre kerülhet új burkolat, ahol szükséges, több rétegben is. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársai folyamatosan dolgoznak, hogy a felújítási munkálatokkal végezzenek a tél beköszönte előtt.

Egyúttal kérjük azt is, hogy a munkálatok közelében körültekintően vezessenek, figyeljék a kihelyezett jelzéseket, táblákat és a felújítást végző munkatársaink mellett óvatosan haladjanak el!

Köszönjük türelmüket!

Balesetmentes közlekedést kíván az MKIF Zrt.!

Vezessenek óvatosan!

#mkif #azorszagutja

Sajtóközlemény

2022. október 10-től (hétfőtől), várhatóan november közepéig folyamatosan dolgoznak a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. munkatársai az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályák különböző szakaszain. A következő hetekben Bicske, Komárom, Kál, Gödöllő, Martonvásár, Balatonvilágos és Fonyód térségében lehet számítani terelésekre, a forgalmi sávok időszakos lezárására.

Az MKIF Zrt. azokon a szakaszon végez felújítási munkálatokat a tél beköszönte előtt, amelyek állapota a leginkább indokolta ezt. 127 ezer négyzetméter, csaknem 18 focipálya nagyságú felületre kerülhet új burkolat, ha szükséges, több rétegben is.

Ezen munkáltok elvégzésére azért van szükség, hogy Önök a téli időszakban is zökkenőmentesen használhassák a gyorsforgalmi utakat és elkerüljük az utak állapotának romlását.

A cél az, hogy a lehető legkisebb mértékben akadályozzuk a forgalmat. Természetesen ekkora munkavégzés mellett elkerülhetetlen a dugók, torlódások kialakulása. Ezért, ahol lehetőség van rá, éjszaka dolgoznak majd a kollégáink.

Kérjük, hogy indulás előtt mindenki tájékozódjon az aktuális lezárásokról. Az ÚTINFORM segítségével folyamatosan tájékoztatjuk Önöket az aktuális terelésekről, lezárásokról. Egyúttal kérjük azt is, hogy a munkálatok közelében körültekintően vezessenek, figyeljék a kihelyezett jelzéseket, táblákat és a felújítást végző munkatársaink mellett óvatosan haladjanak el, a sávmegszűnésnél pedig segítsék egymást a besorolásban.

Köszönjük türelmüket!

Balesetmentes közlekedést kíván az MKIF Zrt.!

Budapest, 2022.10.06.

Vezessenek óvatosan!

#mkif #azorszagutja