2024. október 5. és október 12. között újabb munkálatok kezdődnek!
Minden munkavégzésről időben és előre tájékoztatjuk az utazókat az utinform.hu-n és Facebook-oldalunkon keresztül. Az induló munkálatok esetenként pihenőhelyi zárással járnak.
Sebesség és forgalomkorlátozásra kell számítani a tereléseknél, ezért kérünk mindenkit, hogy óvatosan közlekedjen, figyeljenek ott dolgozó kollégáinkra!
Két éve kezdte meg működését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., amely koncessziós szerződéssel 1237 kilométernyi gyorsforgalmi út üzemeltetését, fenntartását és fejlesztését vette át 35 évre az államtól. A cég vállalta, hogy három év alatt – több mint ötszáz kilométer út felújításával – egységes szintre hozza a hálózatot. A munkát jövő nyáron fejezik be, és szeptembertől fognak hozzá az M1-es autópálya kétszerhárom sávosra bővítéséhez. Az M7-es szélesítését 2027-ben, az M3-asét 2031-ben kezdik.
2024. Szeptember 28. és október 5. között újabb munkálatok kezdődnek!
Minden munkavégzésről időben és előre tájékoztatjuk az utazókat az utinform.hu-n és Facebook-oldalunkon keresztül. Az induló munkálatok esetenként pihenőhelyi zárással járnak.
Sebesség és forgalomkorlátozásra kell számítani a tereléseknél, ezért kérünk mindenkit, hogy óvatosan közlekedjen, figyeljenek ott dolgozó kollégáinkra!
Szeptember 21-28. között újabb munkálatok kezdődnek!
Minden munkavégzésről időben és előre tájékoztatjuk az utazókat az utinform.hu-n és Facebook-oldalunkon keresztül. Az induló munkálatok esetenként pihenőhelyi zárással járnak.
Sebesség és forgalomkorlátozásra kell számítani a tereléseknél, ezért kérünk mindenkit, hogy óvatosan közlekedjen, figyeljenek ott dolgozó kollégáinkra!
A Biztonság Hetét már nyolcadik éve szervezik meg hazánkban (2024. 09. 16.-22.).
A biztonságos közlekedéssel való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, hiszen a mai gyermekek lesznek a jövő közlekedői.
A közlekedéskultúrával, közlekedésbiztonsággal a lehető legkorábban el kell kezdeni megismertetni a gyerekeket, hogy mire aktív járművezetőkké válnak, addigra már „ereikben csörgedezzen” a felelősségteljes és kulturált, a többi közlekedőre egyenrangú partnerként tekintő vezetési stílus.
Ezért ismét egyesítettük erőinket a Baleset-megelőzéssel és a MiniPolisz-al. A játszóházban található standjainknál fogadtuk a gyermekeket, ahol először elméleti KRESZ vizsgát kellett tenniük, majd pedig egyedi technológiával felszerelt, igazi autóban tesztelhették „vezetési képességeiket” különböző forgalmi helyzetekben.
Ezután megismerkedhettek, nemcsak az autópálya mérnökségeken folyó munkákkal, az utak karbantartásával és lezárásaival, hanem a közlekedésbiztonsági kvíznek köszönhetően, elindulhattak a felelős és tudatos közlekedőkké válás útján is.
A Biztonság hete rendezvénysorozat keretében csütörtökön Lakitelken, személyesen is betekintést nyerhettek mérnökségi életünk mindennapjaiba.
Szeptember 14-21. között újabb munkálatok kezdődnek!
Minden munkavégzésről időben és előre tájékoztatjuk az utazókat az utinform.hu-n és Facebook-oldalunkon keresztül. Az induló munkálatok esetenként pihenőhelyi zárással járnak.
Sebesség és forgalomkorlátozásra kell számítani a tereléseknél, ezért kérünk mindenkit, hogy óvatosan közlekedjen, figyeljenek ott dolgozó kollégáinkra!
Az MKIF Zrt., az M1-M0 csomópontban kezd felújítási munkálatokba 2024.09.14.-én (szombaton) előreláthatólag 2024.10.31-ig, ezért több csomóponti ág zárásra kerül. Tavaly ugyanitt már dolgoztunk, de akkor csak a legszükségesebb felújításokra volt idő, az 1-es vasúti fővonal felújítása miatt ugyanis, a forgalom és a vonatpótló buszok közlekedésének zavartalansága érdekében önként, hetekre leálltunk a felújítási és üzemeltetési feladatokkal az M1-nek ezen a részén. A nagyfelújítás itt azonban tovább nem várhat. A lezárás ideje alatt igyekszünk most is a lehető legtöbb feladatot elvégezni. Ez azt jelenti, hogy az aszfaltozás során kicseréljük a pálya tönkrement teljes kopó- és kötőrétegét, elvégezzük a vízszigetelés cseréjét, a szigetelésvédő öntött aszfalt építését, a szegélyvédő bevonat javítását, és az ún. burkolatszivárgó építését. Ezek a munkák forgalomkorlátozással és csomóponti ágak zárásával járnak majd.
A csomópont közlekedési rendjében, a következő változások lépnek érvénybe 2024.09.14.-től (szombattól):
Az M0 felől az M1 és az 1-es főút is elérhető lesz félpályán.
Az 1-es főútról nem lehet felhajtani az M0-ra sem Biatorbágy, sem Budapest felől, így az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldala csak a Sasfészek-tó pihenőhelyen keresztül érhető el.
o Az 1-es főúton Budapest felől érkezőknek tovább kell haladniuk a Sasfészek-tó pihenőig, és azon keresztül lehetséges a felhajtás az M1-esre az országhatár felé.
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalára a biatorbágyi csomópontban lehet felhajtani.
o Ez azt jelenti, hogy aki az országhatár felől érkezik az 1-es főúton, neki már korábban, Biatorbágynál kell felhajtani az M1-esre, majd onnan érheti el az M0-s autóutat.
o Az 1-es főúton Budapest felől érkezőknek tovább kell haladniuk a biatorbágyi csomópontig, ahonnan elérhető az autópálya főváros felé vezető oldala, így az M0-s autóút is.
Az M1 autópályán a főváros felől érkezők az M0 autóutat szintén a biatorbágyi felhajtón át érhetik el.
o Ez azt jelenti, hogy az M1-es autópályáról a 15-ös km-nél lévő Tópark csomópontban ki kell hajtani az 1-es főútra, onnan pedig Biatorbágynál tudnak felhajtani a pályára, majd az M0-ra.
Az M1-es autópályán a Győr felől érkezők nem tudnak lehajtani az 1-es számú főútra az M0-s csomópontban.
o Számukra a lehajtás a Sasfészek-tó pihenőnél vagy Törökbálintnál lehetséges.
Természetesen táblákkal segítjük a közlekedők tájékozódását. Mindenkit arra kérünk, időben induljon útnak és számoljon hosszabb menetidővel. Utazás előtt pedig tájékozódjon az ÚTINFORM oldalán.
Türelmüket, megértésüket köszönjük! Balesetmentes közlekedést kíván az MKIF Zrt.!
A tervezett, szeptember 16.-i (hétfői) dátumhoz képest jóval hamarabb, már ma délután, várhatóan 13:00 órakor visszaadjuk a forgalomnak a Kőröshegyi völgyhidat, teljes szélességében.
A tervezetthez képest korábbi befejezés többek között annak köszönhető, hogy a munkálatok előkészítése, az április próbaemelések óta folyamatosan zajlott. Munkatársaink a cserék során nem szembesültek komolyabb nehézségekkel, így a munka jó ütemben, még az előre tervezett ütemezésnél is gördülékenyebben haladt. Emiatt 5 nappal hamarabb befejezzük a munkát.
A munkálatok során közel 30 szakember, egy 76 méter emelőmagasságú, 160 tonnás autódaru és sarunkként 18 db, összesen mintegy 10 ezer tonna megemelésére képes hidraulikus emelő-rendszer dolgozott azért, hogy az elmúlt 17 évben elhasználódott és most cserélt egyenként közel 10 tonnás szerkezeti elemeket a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban kiemeljük, ezután pedig az újakat azok helyére milliméter pontosan beillesszük. Az új saruk egyediek, rendelésre készültek Németországban.
Fontos hangsúlyozni, ha már lezártuk a hidat a forgalom elől, minden olyan beavatkozást is elvégeztünk, amelyek egyébként forgalomkorlátozással járnak. Elvégeztük a híd dilatációs elemeinek korrózióvédelmét a teljes keresztmetszetben, ahol szükséges volt aszfaltoztunk és a padkát is helyreállítottuk, meggyorsítva ezzel az M7 -es autópálya szintrehozási munkálatait. Kollégáink ezen felül a szalagkorlát- és fénytörő háló javításokat is elvégezték az érintett szakaszon.
Az évenkénti hídvizsgálatokból és a félévente tartandó hídszemlékből, valamint a tavaszi próbaemelések eredményéből derült ki: a Kőröshegyi völgyhíd 38 sarujából (melyek egyenként 4500 tonna terhet tartanak, amikor a helyükön vannak), három már erősen elhasználódott, és cserélni szükséges. A saruk, a híd speciális elemei, amelyek lehetővé teszik a hídszerkezet szabályozott mozgását, biztosítva ezzel a híd stabilitását. A 2007-ben épült 1872 méter hosszú hídon ez volt az első sarucsere. Mindez előre tervezett munka volt, a híd biztonságos, jó állapotban van.
A tavaly indult szintrehozás során nemcsak a tönkrement burkolatokat cseréljük az általunk üzemeltetett gyorsforgalmi utakon országszerte 2025-ig 538 km-en, de mintegy 200 hidat és felüljárót is megújítunk, köztük több nagy hidat is, például az M7-es völgyhídját is.
Ezúton is köszönjük a közlekedők és a helyiek türelmét és együttműködését!
Szeptember 7-14. között újabb munkálatok kezdődnek!
Minden munkavégzésről időben és előre tájékoztatjuk az utazókat az utinform.hu-n és Facebook-oldalunkon keresztül. Az induló munkálatok esetenként pihenőhelyi zárással járnak.
Sebesség és forgalomkorlátozásra kell számítani a tereléseknél, ezért kérünk mindenkit, hogy óvatosan közlekedjen, figyeljenek ott dolgozó kollégáinkra!
A saruk, a híd speciális elemei, amelyek lehetővé teszik a hídszerkezet szabályozott mozgását, biztosítva ezzel a híd stabilitását. 10 tonna közel 50 méter magasban.
A völgyhíd 38 sarujából három már erősen elhasználódott, ezeket cseréljük most, ami terv szerint halad.
És ha már nincs forgalom a hídon, minden olyan egyéb feladatot, felújítást is elvégzünk, amit csak lehet.
A hídnál teljes keresztmetszetben (4 helyen) felújításra kerülnek a dilatációs elemek korrózió elleni bevonatai is.
A lezárt szakaszon, ezek mellett aszfaltozás- és padkajavítás is zajlik, így is meggyorsítva a pálya szintrehozási munkálatait.
Kollégáink pedig -az amúgy egyébként forgalomkorlátozással járó-, szalagkorlát- és fényterelő háló javításokat is elvégzik az érintett szakaszon.
A weboldal sütiket (cookie) használ a felhasználói élmény növelése érdekében. Az „Elfogadom”, illetve az „Elutasítom” gomb megnyomásával elfogadja vagy elutasítja valamennyi hirdetési és analitikai cookie használatát.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.