Skip to main content

Motoros mentő és autómentő is szolgálatban lesz a Forma-1-es hétvégén az M3-on

Rajtra készen! – Forma-1 AWS Magyar Nagydíj 2026

A hétvégi Forma-1 futam miatt – az elmúlt évekhez hasonlóan – ideiglenes forgalmi rendet építettünk ki az M3-as autópályán az M0-ás és a Hungaroring közötti 2,5 km-en.

A leállósávot klemmfixekkel választottuk le a főpályától és VIP sávot alakítottunk ki. A sávot csak az arra jogosultak használhatják (pl. a csapatok tagjai és a hivatalos résztvevők)!

Az elmúlt napokban több, mint 160 db ideiglenes útbaigazító táblát helyeztünk ki, és közel 300 db klemmfix elemet rögzítettünk.

Ezeken kívül levágtuk a sövényt, összeszedtük a szemetet a pálya mentén, lenyírtuk a füvet.

A hétvége folyamán megerősített létszámmal is készülünk:

  • forgalomtechnikai biztosítást végzünk, segítve a látogatók gyors és biztonságos eljutását a versenypályára, ill. hazajutását,
  • kollégáink robogós forgalomtechnikai szolgálatot is ellátnak a versenypálya közvetlen környezetében lévő utakon,
  • egy plusz útellenőri gépjármű pedig folyamatos jelenléttel lát el szolgálatot a frekventált Budapest–Mogyoród–Bag útszakaszon,
  • munkatársaink ezen felül a rendőrség munkáját támogatva, ha szükséges, a forgalom irányításában is segítenek. Kérünk mindenkit, hogy kövessék a rendőrök utasításait!

A korábbi évekhez hasonlóan idén is készenlétben áll motoros mentő és autómentő is a Hungaroring közelében, a gyors és hatékony segítség érdekében.

Több ezer palack ásványvíz is rendelkezésünkre áll, így egy esetleges hőség esetén a torlódásban rekedt autósoknak vízosztással is készülünk.

Jelenleg az M3-on, az M7-en és az M1-es bővítés alatt nem álló szakaszán sincsenek előre tervezett burkolatcserék és így terelések sem, de a verseny miatt az érintett M3 szakaszon jelentős torlódásra és megnövekedett menetidővel kell számolni! Kérjük, utazásuk előtt tájékozódjanak az www.utinform.hu, vagy a www.mkif.hu oldalon, vagy használják a közösségi közlekedést.

Köszönjük a közlekedők türelmét, a Hungaroringre látogatóknak pedig felhőtlen időtöltést és jó szórakozást kívánunk!

Pályán vagyunk. Közösen, Veletek.