Ugrás a cikkre

Kamionmentő, segélyautó és egy busz is készenlétben áll a győri vasúti fővonal felújítása alatt az M1-es autópályán

Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., a Budapest-Győr vasútvonal felújítása miatt újabb döntést hozott, hogy segítse az M1-es autópálya forgalmát. Az MKIF Zrt. saját költségén, október 27. és november 17. között, a Bicskei Autópályamérnökségen folyamatosan (0-24 órában), szükség esetére, azonnali indulással készenlétben tart egy kamionmentőt és egy 55 személyes buszt is. Egy műszaki segítségnyújtásra alkalmas segélyautó pedig nappali ügyeletben teljesít majd szolgálatot a pályán, Biatorbágy és Tatabánya között.

Az MKIF Zrt. október 14-én már bejelentette, hogy a vasúti fővonal felújítás alatt nappal, előre tervezett munkálatok nem lesznek ezen a szakaszon. Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. most arról is döntött, hogy Biatorbágy és Tatabánya között, ebben az időszakban ilyen munkák éjjel sem lesznek.

Ezekkel a döntésekkel és az M1-es felújítási munkálatainak átszervezésével Társaságunk a forgalom zavartalanságát és a vonatpótló buszok gördülékenyebb közlekedését kívánja segíteni.

Balesetmentes közlekedést kíván az MKIF Zrt.!

Budapest, 2023. 10. 26.

Infostart interjú: https://infostart.hu/belfold/2023/10/27/kamionmentovel-es-segelyautoval-a-zavartalan-kozlekedesert-nagy-valtozasok-az-m1-esen

KEMMA cikk: https://www.kemma.hu/helyi-kek-hirek/2023/11/azonnal-jonnek-ha-baj-van-sos-auto-munkaban-az-m1-esen-video?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=kemma&fbclid=IwAR2EhTbL9dxp3Eb6RuXmNgRD9eQbZxR3P36irr50kumfjBln0Bo8CKmZ3ak

Vezessenek óvatosan!

#mkif #azorszagutja