Ugrás a cikkre

Interjú a Mandineren: Jövőre indulhat az M1-es bővítése!

Németh Tamás, a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. vezérigazgatója a Mandinernek adott interjúban a Társaság előtt álló feladatokról, a várható fejlesztésekről és tervekről beszélt.

Fotó: Földházi Árpád/Mandiner

Szeptembertől már a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. üzemeltet és fejleszt 1237 km hazai gyorsforgalmi utat. Volt némi tiltakozás miatta, miért volt szükség erre változtatásra?

A magyar államot két dolog vezérelte: az egyik, hogy jelentősen megnövekedett a hazai utakat használó járművek száma, ezt az államnak a fejlesztésekben le kell követnie, időben és térben is. A másik pedig, hogy az Európai Unió a korábbiakhoz képest alig, vagy csak kevesebb összeggel támogatja a közúthálózat fejlesztését. Magyarországnak alapvető érdeke, hogy biztosítsa a zavartalan tranzitforgalmat. És az is igény, hogy a jövőben az ország bármely pontjáról fél órán belül elérhető legyen valamilyen gyorsforgalmi út. A cél egyértelmű: a korábbinál gyorsabban és jó minőségben épüljenek új utak, a meglévőket pedig fejlesszük. Fontos azonban, hogy az utak továbbra is az állam tulajdonában maradnak, az útdíj meghatározása és beszedése is az állam feladata marad. Erre nekünk nincs semmilyen ráhatásunk.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja el: https://mandiner.hu/cikk/20221001_autopalya_koncesszios_tarsasag_magyar_allam_fejlesztes_magyar_kozut