Ugrás a cikkre

Fedélzeti kamerák kerülnek autóinkba

Kísérleti jelleggel néhány autónkat fedélzeti kamerával szereltük fel. Így augusztus 30.-tól útellenőri, művezetői és ún. ütközéselnyelő (TMA) járműveink egy részébe, elől és hátul is menetrögzítő berendezések kerültek – Mindenki védelmében.

Az elmúlt egy év alatt, mióta az MKIF Zrt. átvette 1237 km hazai gyorsforgalmi út üzemeltetését, 24 balesetet szenvedtek el kollegáink. Átlagosan kéthetente történt velük valamilyen szerencsétlen esemény az utakon, legtöbbször figyelmetlen sofőrok miatt.

Öt kollegánk került kórházba, nyolc útellenőri autónkat törték össze, 13 ütközéselnyelő ún. TMA sérült meg tavaly szeptember elseje óta.

A mérleg és a tapasztalat elszomorító. Sokan fékezés nélkül hajtanak a járműveinkbe, vagy csak olyan későn veszik észre a fényjelzéssel és feltűnő, narancsszínnel szolgálatot teljesítő autóinkat, hogy nem tudják elkerülni az ütközést.

A sok sérülés és anyagi kár miatt döntöttünk úgy, hogy kollégáink és járműveink védelmében kamerákat szerelünk fel. Ettől a közlekedésbiztonság és a közlekedési morál javulását várjuk. Azt reméljük, hogy az a tény, hogy a felvételek készülnek autóinkból nagyobb biztonságot hoz munkatársaink számára. Megvédve ezzel életüket, testi épségüket és autóink épségét is.

A kísérleti projekt várható időtartama: 4-6 hét. Az eredmények kiértékelése után döntünk arról, hogyan folytassuk a programot.

A kamerával ellátott autóink egy speciális matricát kapnak, az azon lévő QR-kód beolvasásával az adatvédelmi tájékoztatónk elérhető. De azt a következő linken is megtalálják az érdeklődők: https://mkif.hu/adatvedelem/

A képrögzítéssel kapcsolatos jogi, adatvédelmi kérdések esetén pedig, adatvédelmi tisztviselőnket a következő e-mail címen érhetik el: [email protected] email

Balesetmentes közlekedést kívánunk Mindenkinek!

MKIF – Mindenki védelmében.

A projekt indulásáról készült videót itt megtekinthetik: https://fb.watch/mKIYZR3r5g/