Ugrás a cikkre

A Budapesthez közelebbi agglomerációs részen kezdjük el majd az M1-es bővítését – Jazzy Rádió interjú

Jövőre már a bővítések indulnak, tehát az M1-esnek a kétszer négy sávosítása, amiből kétszer három forgalmi sáv lesz, és lesz egy digitális táblák révén a központból megnyitható negyedik, úgynevezett ITS- intelligens leállósáv, ami azt jelenti, hogyha a forgalmi helyzet, a dugók, baleset, felújítás, bármi indokolja, akkor kétszer négy sávot lehet majd használni.

Önmagában a bővítés nagy segítség lesz. Ezt tölcsérhatásnak nevezzük a szakmában, de inkább akkor máshogy fogalmazok.

A Budapesthez közelebbi agglomerációs részen kezdjük el majd az M1-es a bővítését. Azért az M1-est, mert a három fő pálya közül, ami hozzánk tartozik az M3, M7, M1-ből, az M1 kimagaslóan terhelt. A legnagyobb szükség a bővítésre itt van, és azért a Budapest-közeli szakaszon kezdjük, hogy az agglomerációban élők már a lehető legkorábban el tudják kezdeni használni a kibővített pályát.

– mondta el Szimicsku László kommunikációs igazgató a Jazzy Rádió Business Class című műsorában.

A teljes beszélgetés itt hallgatható vissza: https://jazzy.hu/adasok/folytatodnak-a-tavaly-elindult-felujitasok-a-hazai-gyorsforgalmi-utakon-szimicsku-laszlo-a-magyar-koncesszios-infrastruktura-fejleszto-zrt-mkif-kommunikacios-igazgatoja