Véget értek az idei szintrehozási és nagyfelületű burkolatfelújítási munkálatok az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kezelt pályákon. 2024-ben 5,1 millió négyzetméteren cseréltük a tönkrement, elhasznált burkolatot új aszfaltra, ahol szükséges volt, több rétegben is. Ez a Társaság által üzemeltetett 1237 km főpálya több mint 27%-át jelenti.
4 millió négyzetméteren úgynevezett szintrehozási munkákat végeztünk, a 2022. szeptember elsején üzemeltetésre, felújításra átvett szakaszok közül azokon, ahol a burkolatállapotok nem érték el az elvárt műszaki szintet. További 1 millió négyzetméteren pedig a biztonságosabb közlekedés érdekében hajtottunk végre nagyfelületű burkolatcserét. Ezek a munkák, ahol szükséges volt, nem csak a felső kopó, de az alsóbb kötő és alapréteget is érintették, ehhez összesen valamivel több, mint 1 millió tonna aszfaltot használtunk fel. A burkolatok cseréje mellett megújult 131 híd és felüljáró, kicseréltük például a Kőröshegyi völgyhíd tönkrement saruit is. Az idén 33 pihenőt is felújítottunk. 11 gyorsforgalmi úton dolgoztunk ebben az évben: M1, M15, M3, M30, M35, M4, M7, M70, M8, M85, M86.
A felújítások 43 %-a az M3-as autópályán zajlott, itt csaknem 2,2 millió négyzetméteren újult meg az aszfalt, a második legnagyobb volumenű burkolatfelújítás az M7-esen történt, ott 1,6 millió négyzetméternyi új aszfaltot terítettünk le. Az idei munkák márciusban, a húsvéti hosszú hétvége után indultak és önként úgy szerveztük azokat, hogy az M7-en a vakáció ideje alatt az M0 és Balatonvilágos között egyáltalán ne legyen felújítás, a Balaton könnyebb megközelíthetősége érdekében, továbbá az M1-en sem dolgoztunk és így terelés sem volt egész augusztusban az ilyenkor erősebb nemzetközi tranzitforgalom miatt.
Magyarország történetének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása 2023-ban indult. Tavaly 3,6 millió négyzetméter új burkolat készült el, ez a főpálya 19%-át jelenti és megújult 106 híd és felüljáró is. Az állammal kötött koncessziós szerződés szerint, 3 év alatt 538 km-en, a főpálya 43%-án végzünk ún. szintrehozási munkákat, 200-nál is több hidat és felüljárót újítunk fel. 50-60 csomópont vízelvezető rendszereit is javítjuk 2025. őszéig.
A szintrehozási munkákkal 2025. augusztus 31.-re kell végeznünk. Jövőre 3,1 millió négyzetméter tönkrement, elhasznált burkolat megújítását tervezzük, ahol szükséges a felső kopóréteg alatti kötő és alaprétegeket ezeken a szakaszokon is javítjuk, cseréljük. Megújul 40 híd és felüljáró is és tovább folytatódnak a pihenők felújításai is. A következő évben várhatóan újabb 30 pihenőhely újul meg. A munkákat a tervek szerint tavasszal kezdjük, addig előre tervezett nagyfelületű burkolatcserék az általunk üzemeltetett pályákon nem várhatóak.
Ezúton köszönjük a közlekedők idén tanúsított türelmét és kívánunk minden utazónak Kellemes Karácsonyi Ünnepet és Balesetmentes Boldog Új Évet!
Budapest, 2024. december 18.
MKIF Zrt.
kommunikációs igazgatóság