jogszabályi háttér:
Az utak építésének, forgalomba helyezésének és megszüntetésének engedélyezéséről szóló 93/2012. (V. 10.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 2.2.10. pontja szerint az útépítési engedélyezési terv része a kezelői lehatárolási terv.
kérelem benyújtása:
A kezelői és üzemeltetői lehatárolási dokumentumokkal kapcsolatos hozzájárulást a [email protected] elektronikus elérhetőségekre küldött kérelemmel kell kezdeményezni.
Amennyiben a Tervező a kezelői lehatárolási tervek előzetes egyeztetését befejezte és a szükséges javításokat elvégezte, akkor kerülhet sor a tervek nyomtatására és a tényleges jóváhagyási-aláírási folyamat megkezdésére. A nyomtatandó tervek példányszámát a Tervezőnek kell megállapítania, a későbbi felhasználás függvényében. Társaságunk a minden érintett fél által aláírt tervekből 2 példányra tart igényt.
melléklet:
A lehatárolási helyszínrajz elkészítése és egyes területek kezelésbe-üzemeltetésbe adása során kérjük azt az alapelvet szem előtt tartani, hogy a lehatárolásnak a beruházás teljes területéről szükséges rendelkeznie, azon kívül viszont nem rendelkezhet. Tehát a beruházás keretében megvalósuló minden létesítményt fel kell osztani az érintettek között, de a beruházás határán kívül a terv nem rendelkezhet.
Kétszintű jelmagyarázat alkalmazása szükséges oly módon, hogy azon külön réteget (egyúttal tetszőlegesen választott külön jelkulcsot) kell jelentsenek a jelenlegi tulajdonviszonyok (Magyar Állam, települési önkormányzat, MÁV Zrt., magántulajdonos, stb.), valamint a tervezett a kezelői-üzemeltetői viszonyok (MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., Magyar Közút Nonprofit Zrt., települési önkormányzat, stb.).
Javasoljuk a mellékelt jelmagyarázat minta elvi szintű használatát.
Amennyiben a keresés alapján rátalált a járműre, úgy - a jármű tulajdonosaként vagy üzembentartójaként vagy részükről adott meghatalmazással igazolt képviseletükben - kérjük, hogy az elszállítási feljegyzésen lévő elérhetőségeken szíveskedjen a kapcsolatot felvenni az MKIF-fel vagy a jármű tárolását biztosító partnerrel, a jármű átvétele érdekében.
Amennyiben a közzététel időtartama alatt a közzétett külföldi honosságú jármű tulajdonosa (vagy üzembentartója) továbbra sem állapítható meg, úgy – a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 14/A.§ (4) bekezdés értelmében – a közútkezelő jogosult a járművet a hulladékká vált gépjárművekről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó jármű esetén a hulladékról szóló törvény szerinti koncessziós társaságnak, más jármű esetén regisztrált bontó-hulladékkezelő részére átadni.
A járművek elszállításáról, annak díjáról, további költségeiről, az elszállított járművek átvételére vonatkozó szabályokról az MKIF honlapján közzétett tájékoztató további részletes iránymutatást ad.
Tájékoztatjuk, hogy – a Kkt. 14/A.§ (7) bekezdés értelmében - az MKIF a járműelszállítással kapcsolatos jogszabályi feladatai ellátásához szükséges személy- és járműazonosító adatokat azon időtartam alatt jogosult kezelni, ameddig a jármű elszállításával és őrzésével összefüggésben keletkezett jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A járműelszállítási feladatok ellátásához szükséges személy- és járműazonosító adatokkal, valamint ezekre vonatkozó fénykép-, video- és hangfelvétellel kapcsolatos adatkezelésre vonatkozó adatvédelmi tájékoztató az MKIF honlapján érhető el (www.mkif.hu/adatvedelem). Az adatkezelés jogszabály alapján történik, a tájékoztató szerinti kivételekkel.